A munkaerőpiac „szociális” jellege

Itthon a szociálpolitika kifejezés tartalma általában leszűkül a támogatás és rászorultság kérdéskörére. Alanyai leginkább azok, akik valamilyen okból hátrányos helyzetbe kerültek, kiszorultak a munkaerő-piacról, és emiatt külön társadalmi gondoskodást igényelnek.
Az európai, közösségi szintű „szociálpolitikai” kifejezés átfogóbb értelmezést kap. Részét alkotják nemcsak a munkaerőpiac működésével kapcsolatos problémakörök, hanem a munka világát érintő, valamint az egyénre vonatkozó szociális szempontok is.
Egy még tágabb értelmezésben mindennek része az ún. szociális párbeszéd is. A munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek közötti párbeszédet, egyeztetést, esetleg megállapodást értjük.
Az európai szociálpolitika tartalma időben is változott és térben is eltérő. Az biztos, hogy több, mint az elesettekről való szociális gondoskodás. Mindazok belefoglalhatók, amelyek az emberre, munkára, az ezzel kapcsolatos társadalmi kérdésekre vonatkoznak.

Az európai szintű szociálpolitika legfontosabb kérdései:

• a munkaerőpiac „globális” működése, a mobilitás akadályainak leépítése
• a foglalkoztatás színvonala, a munkanélküliség csökkentése
• a regionális és társadalmi különbségek mérséklése
• a szabadságjogok, az esélyegyenlőségek biztosítása
• a munkavállalók és családtagjaik biztonsága
• a megfelelő élet- és munkafeltételek biztosítása
• a munkavállalói érdekek figyelembe vétele, a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek bevonása a döntés-hozatalba

Ezek a következőképpen jelentek meg az Európai Gazdasági Közösség (EGK), majd az Európai Unió (EU) szintjén:

• egyrészt nyilvánvalóan fontos, hogy milyen szociálpolitikai célok fogalmazódnak meg ezen a szinten. Ehhez az egyes tagállamok konszenzusa szükséges
• másrészt, ha megfogalmazódik egy cél, a szubszidiaritás elve alapján a megvalósítást arra a legalacsonyabb szintre kell leépíteni, ahol az adott cél a leghatékonyabban valósítható meg
• harmadrészt az európai szintű szociális törekvések iránymutatás, ajánlás formájában jelennek meg

Szociális kérdésekben kevésbé lehetséges az egységesítés. A szociálpolitika céljaiban és eredményeiben nagyobbak a nemzeti különbségek. Mindez függ a nemzeti gazdaságok teljesítményétől és fejlettségétől.
A nemzetek feletti és nemzeti szociálpolitika gyakran „komplementer” jelleggel működik. Egyszer felerősödik nemzeti keretek között, ugyanakkor gyengén érvényesül nemzetik feletti szinten. Máskor visszaszorul, válságjeleket mutatnak a tagállamok. Amíg egyedi és/vagy nemzeti szinten megoldható egy szociális probléma, addig az megmarad tagállami szintű kérdésnek, amikor már nem sikerül keresni kezdik az európai szintű támogatást, segítséget, és az adott ügy európai szociális kérdéssé válik.

Kezdetben a gazdasági szempontok a meghatározóak. Fokozatosan kerülnek elő a szociális célok. Először csak a szándékok szintjén, majd egyre erősödik a megvalósítás igénye. Ennek eredményeként jutunk el ahhoz a fordulóponthoz, amikor a szociálpolitika már egyenrangú szemponttá válik, és egy gazdasági és szociális Unió körvonalazódik, kialakul a „szociális Európa”.

A „szociális” Európa kialakulása

Több periódust különböztetünk meg:

• első szakasz az EGK-t megalapító Római Szerződés és annak előzményei (1951-57)
• második szakasz az EGK működésének kezdeti, a gazdaságpolitika által meghatározott periódusa (1957-72)
• harmadik szakasz a Párizsi Csúcsot követően erősödik a szociális jelleg, bár ennek hatásfoka nem jelentős (1972-86)
• negyedik szakasz ban fogalmazódik meg a szociálpolitika és gazdaságpolitika egyenrangúsága, fontos politikai dokumentumok születnek (1986-91)
• ötödik szakasz a Maastrichti Szerződéssel kezdődik és napjainkig tart: a szociális dimenzió megerősödése, a közös szociál- és foglalkoztatáspolitika, szociális párbeszéd kifejlődése (1992-)

A szociálpolitika formálódása a ’90-es években

Az EGK, majd az EU elsősorban a közös belső piac megteremtésével próbálta versenyképessé tenni az európai gazdaságot. Az elért eredmények egyre erősebben ütköztek a szociális problémákkal, a jóléti államok válságával.
Az európai politika és számos európai intézmény ennek nyomán jutott el odáig, hogy a gazdasági és a szociális problémákat egyenrangúnak tekintette, illetve elismerte, hogy a gazdasági problémák nem oldhatók meg a szociális kérdések megoldása nélkül.
A kihívást az jelenti, hogy hogyan lehet a társadalmi védelmet az új helyzethez igazítani alapértékeinek, a szolidaritásnak és kohéziónak a feladása nélkül. Számos vezető, európai testület kötelezte már el magát a gazdasági és szociális Európa, Európa gazdasági és szociális dimenziója mellett. A megvalósítás viszont nehezebben haladt, aminek hátterében több tényező hatását vélhetjük megjelenni:

• a szociális dimenzió a gazdasági dimenziót követően évtizedes késéssel jelent meg, és ezt a hátrányt nehéz ledolgozni
• élesen ütközik egymással már az elvek, az elmélet szintén is az európai és a nemzeti szint
• a szakszervezetek a közös szabályozás, a munkaadói érdekképviseletek a szabadság és dereguláció érdekében lépnek fel
• változó az egyes tagállamok belső társadalmi értékrendje, beállítódás is, mivel a konzervatív és szociáldemokrata kormányok egymást váltják a nyugat-európai forgószínpadon
• az EGK/EU nem önálló államhatalom, jogokat a tagállamok felhatalmazásával nyerhet, a szubszidiaritás elve alapján pedig csak ott léphet fel, ahol a közösségi szintű megoldás hatékonyabb, mint a nemzeti szint

A szociálpolitika formálódásában a ’90-es évek során a következők jelentették a fontosabb állomásokat:

Fehér Könyv a szociálpolitikáról (1994)
Meghatározza az elkövetkező évekre a közösségi szociálpolitika fejlődési irányát. Erre a Fehér Könyvre épült az 1995-1997-es évekre szóló, középtávú szociális akcióprogram, amely központi kérdésként kezeli többek között a foglalkoztatást és a társadalmi kirekesztést.
A Bölcsek Tanácsának jelentése (1996)
A feladatunk az, hogy megújítsuk a régi formákat. A jóléti állam végül is nem egyéb, mint annak tükröződése, hogy miként gondoskodunk egymásról, és hogyan értékeljük az emberi erőforrásokat.
A torinói csúcs (1996)
Fontos elve, hogy az Uniót közelebb kell hozni polgáraihoz. A cél egy közös szociális alapzat létrehozása volt a Unió valamennyi állampolgára számára.
Az Amszterdami Szerződés (1997)
Az Amszterdami Szerződés beiktathatta a Római Szerződés szociálpolitikáról szóló fejezetébe a Szociálpolitikai Megállapodás szövegét.
Az Unió tagállamai megerősítik elkötelezettségüket az alapvető szociális jogok iránt. Továbbá kiegészítette a Római Szerződést az esélyegyenlőségre, a szociális kirekesztés és a diszkrimináció elleni harcra és a közegészségügyre vonatkozó új rendelkezésekkel.
A berlini csúcs (1999)
Az Európai Tanács elfogadta a Strukturális Alapok reformjának alapelveit és a Strukturális Alapok költségvetését a 2000-2006-os tervezési időszakra.

A lisszaboni folyamat kezdete

Új stratégiai cél: az Uniónak a világ legversenyképesebb és dinamikus, tudásalapú gazdasági térségévé kell válnia, amelyik képes a tartós gazdasági növekedésre több és jobb munkahelyekkel, és nagyobb szociális kohézióval  megteremti a teljes foglalkoztatás feltételeit.
2010-ig a következő célok kell elérni:

• évi átlag 3%-os gazdasági növekedés
• 20 millió munkahely teremtését
• az általános foglalkoztatási ráta 70%-ra, a női foglalkoztatottság 60%-os szintre emelését

A lisszaboni csúcs külön kihangsúlyozza, hogy az európai szociális modellnek fejlett szociális védelmi rendszereivel támogatnia kell a tudás-alapú gazdasággá történő átalakulást. Hangsúlyozták, hogy az emberi erőforrás Európa legfontosabb tőkéje, és ezért az uniós politika középpontjában kell, hogy álljon.
Átfogó megállapítás az európai szociális modellről: a modell a demokrácia, a szabadság és a társadalmi igazságosság minden tagállam számára közös alapértékeire épül. Az ezen alapértékek és a szociális piacgazdaság melletti elkötelezettséget a jövendő uniós alkotmány rögzíti először a teljes Unió számára.

Gazdasági növekedés, teljes foglalkoztatás és szociális kohézió

Az új (2000-es) Szociálpolitikai Agenda vezérelve a jövő szempontjából az, hogy a szociálpolitikának, mint produktív tényezőnek a szerepét megerősítse.
Az EU számára az jelenti az alapvető szociálpolitikai kihívást, hogy a szolidaritás és igazságosság európai értékeit megtartsa, és egyidejűleg, a gazdaság teljesítményét javítsa. A Szociálpolitikai Agenda ezért a gazdaság-, foglalkoztatás- és szociálpolitika pozitív és dinamikus kölcsönhatásának biztosításáról szól.
Ezt az elvet fogalmazza meg és ennek megvalósítását várja el az EU az ún. „policy-mix” alapján.

A politika-mix egyes elemei közötti szoros kölcsönhatás logikailag is belátható és gyakorlatilag is igaz.
Döntő jelentőségű a foglalkoztatási színvonal emelése, mert ez teremt munkahelyeket. Az adópolitika európai szintű koordinációja a belső piac kiteljesítésének, és a káros adó-verseny megakadályozásának jelentős összetevője.
A megfelelően méretezett szociális védelem elősegíti a gazdaság változó feltételekhez igazodását és a jól képzett munkaerő rendelkezésre állását. A magas színvonalú és mindenki számára hozzáférhető általános és szakmai képzés megerősíti a társadalmi integrációt és a versenyképességet is.
A munkahely biztosítása jelenti a legjobb biztosítékot a szociális kirekesztés ellen. A foglalkoztatási ráta emelése megvalósítja a társadalmi célokat, és a gazdaság számára is biztosítja a szükséges munkaerőforrást. Egyúttal megteremti a tb-i rendszerek tartós finanszírozásának alapjait.
A különböző politikák kölcsönös függősége alapján arra a következtetésre kell jutnunk, hogy valóban csak egy politika-mix segítheti a gazdasági és társadalmi fejlődést.
Európa gazdasági teljesítménye egyre inkább az emberek termelési- és innovációs potenciáljától függ. Szükséges a beruházás a tudásba, többletértéket kell teremteni, új gazdasági szereplőket kell bevonni, ami alapvetően függ a munkaerő képzettségétől és alkalmazkodó képességétől. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a szociális oldal támogatása.
A Szociálpolitikai Agenda egy közös európai cél elérésére törekszik, valamint a szociálpolitikák jobb koordinációjára, összhangban a belső piaccal és a közös fizetési eszközzel.

Az oldal tartalmát részletesen ld. László Gyula: Munkaerő-piaci politikák, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Pécs 2007.