A felek belátják, hogy a piaci szabályozás nem problémamentes, kellenek korrekciók. Azért, hogy elkerüljék a nyílt konfrontációt, illetve azért is, hogy a korrekciókat ne a kormány hajtsa végre, hajlandóak a kooperációra, az együttműködésre, egy olyan szabályozásra, amelyikben a szabályozás közösen történik, úgy, hogy az mind a két oldal érdekeit figyelembe veszi.
Előnye az, hogy úgy képes korrigálni a piac hibáit, hogy eközben megőrzi a piaci szereplők autonómiáját. Ezért tekinthető ez a leginkább piackonform megoldásnak.
Alapvető feltétele:
- - a kapcsolatrendszer megfelelő intézményesítése és
- - a partnerek toleranciája, egymás kölcsönös elfogadása és együttműködési készsége, valamint
- - a kölcsönös előnyök biztosítása
A szereplők számát tekintve két alapváltozat létezik:
- Kétoldalú (bipartit) kapcsolatrendszerben, ahol a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek együttesen határoznak meg ajánlásokat.
- Háromoldalú (tripartit) kapcsolatrendszer keretében, amikor a szociális partnerek és a kormány közösen határozzák meg az orientáló irányjelzőket.
Döntéshozatali szintjét tekintve három (illetve négy) alapváltozat fordul elő:
- Centralizált: a tárgyalások központi szinten történnek, gyakran háromoldalúan, vagy a kétoldalú keretben az érdekképviseletek országos központjai között.
- Kvázi-centralizált: nem egyértelműen besorolható, mert központi, de ez a szabályozás gyenge hatású
- Közepesen centralizált: a megállapodások alapvetően ágazati szinten történnek
- Decentralizált: a megállapodások vállalati szintűek, így jól tudnak igazodni a vállalati sajátosságokhoz, de ágazaton belül eltérő megoldásokhoz vezethetnek
Adóalapú jövedelempolitika
A kormány úgy is dönthet, hogy egy adott központi elosztási elvet rugalmasabb és piackonformabb adózási módszerek alkalmazásával próbálja elérni.
Az eszközök a következő fontosabb csoportokba sorolhatók.
A. Jutalmak és büntetések alkalmazása az adóztatásban
Itt is megfogalmazódik egy központi normatív elvárás, de ez nem jelent kikerülhetetlen kötelezettséget. A vállalat saját döntésétől függ, de mérlegelni kell döntésének adózási konzekvenciáit is:
- a központi mértékek elfogadása esetén adókedvezményt vagy jóváírást vehet igénybe, ez a kormányzati elvárásokhoz való illeszkedés jutalma
- a kormányzati ajánlás túllépése többletadót vonhat maga után. Ez ösztönöz a norma betartására.
B. A munkaerő teljes árának alakítása
Ide sorolhatjuk az infláció és az adórendszer kapcsolatának szabályozását is. Az infláció automatikusan felfelé szorítja a reálértéket őrizni akaró nominális béreket és az egyéb ellátások értékét. Az azonos adókulcsok ebben az esetben a költségvetés számára elfölözik az inflációt, a változatlan adómérték is növekvő központosítást és a munkaerő árának emelését jelenti.
C. Központosítás és újraelosztás
A kormány a vállalkozói és munkavállalói jövedelmek egy részét elvonja és annak egy részét saját költségvetési, illetve jövedelempolitikai céljainak megfelelően újra elosztja.
Az adópolitika jövedelempolitikai célú felhasználása rugalmas, piackonform eszköz a kormányzat kezében. Az adóztatásnak nemcsak ún. fedezeti funkciója van, hanem fontos gazdasági- és ennek részeként jövedelempolitikai, szabályozási-befolyásolási funkciót is betölt.
Alkalmazásánál ugyanakkor mérlegelni kell a közvetett hatásokat. Az erős elvonás gazdasági hátránya, hogy a negatív teljesítmény-ösztönző hatást fejt ki. Az adó-jellegű elvonások vagy juttatások mögött meghúzódó kormányzati szándék értelemszerűen akkor jut el a munkaerőpiac szereplőihez, és készteti őket a kívánt magatartásra, ha az elég nyomatékos, jelentős.
Magában hordja annak a veszélyét, hogy a jövedelemelosztás szabályozására rátelepülnek tisztán fiskális központosítási szempontok. Torzíthatja a piac magatartását az is, hogy a széles körben alkalmazott adóalapú jövedelempolitika inkább a bérre és az adóra irányítja a vállalatok figyelmét, nem a piacra.
Számos esetben az adókedvezményeket nem azok a rétegek tudják felhasználni, akiket a kedvezmény megcéloz.
Az oldal tartalmát részletesen ld. László Gyula: Munkaerő-piaci politikák, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Pécs 2007.