A Római Szerződés másodlagos szerepet szánt a szociálpolitikának, hiszen elsősorban a gazdasági célokra koncentrált.
Arra kötelezi a tagállamokat, hogy szociális rendszereik harmonizációján munkálkodjanak, és folyamatosan emeljék az életszínvonalat, de nehezen értelmezhető, hogy milyen kötelezettségeket rónak a tagállamokra.
Komoly fejlődés következett be a szabad munkaerő-áramlás , az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének gyakorlati megvalósítása terén. A szociálpolitika és az EK egyéb politikáinak összefonódása volt. A Bizottság, felismerve a szociálpolitika fontosságát, egyre következetesebben hívta fel erre a figyelmet minden más politikával foglalkozó fórum előtt. Ezt azzal a meggyőződéssel tette, hogy a gazdasági és szociális dimenzió kérdéseit mindenkor egymással összefüggésben, nem pedig elkülönítve kell kezelni.
Az Európai Szociális Karta (1961)
Ennek a periódusnak kiemelkedő eseménye az Európai Szociális Karta megfogalmazása, amelyik alapvető szociális jogokat deklarál.
Következők a legfontosabb jogokat fogalmazza meg:
- a munkához való jog
- az igazságos munkafeltételekhez való jog
- a biztonságos és egészséges munkafeltételekhez való jog
- a tisztességes díjazáshoz való jog
- érdekképviseleti szervezet alakításának joga
- a kollektív alku joga
- a munkát végző gyermekek és fiatalok védelme
- a dolgozó nőket a munka során megillető különös védelem
- a pályaválasztáshoz való jog
- a szakmai képzéshez való jog
- a egészség védelme
- a tb-hoz való jog
- a szociális és egészségügyi segítségre való jog
- a szociális-jóléti szolgáltatásokból való részesülés joga
- a fizikai vagy szellemi fogyatékos emberek helyzetének javítása
- a család, mint a társadalom alapvető egységének jogai
- az anyák és gyermekek szociális és gazdasági védelmének biztosítása
- a más szerződő állam területén való vállalkozás joga
- a bevándorló munkások és családtagjaik védelemre és segítségre való joga
A Karta azt várja el, hogy az általa vállat területeken folyamatosan törekszik az alapvető szociális jogok mind magasabb szintű megvalósítására.
A II. világháborút kísérő gazdasági válságot követően a helyreállítás sok országban széleskörű társadalmi összefogással valósult meg. Abban aktív szerepet játszott a szociális párbeszéd, vagyis a kormányok és a szociális partnerek között folytatott konzultáció, a célok és eszközök egyeztetése, ami több esetben tripartit társadalmi-gazdasági megállapodáshoz, együttműködési akciókhoz vezetett. A szociális partnerek jelentős áldozatokat vállaltak annak érdekében, hogy a gazdaság felépüljön, megteremtődjön a gazdaság egyensúlya és a növekedés feltétele.
Ennek eredménye volt a ’60-as évek gazdasági fejlődése, a szinte teljes foglalkoztatás, és erre a gazdasági bázisra építve a munkavállalók jogainak és jövedelmének, életszínvonalának növekedése, a nemzeti szociális ellátó rendszerek dinamikus fejlődése.
Az oldal tartalmát részletesen ld. László Gyula: Munkaerő-piaci politikák, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Pécs 2007.