Nyugat-Európát tekintve a szakirodalom három modellt különböztet meg:
1. integratív (vagy északi) modell:
A partnerek integrálására törekszik, vagyis arra, hogy a kapcsolatok eredményeként érvényesüljenek mindkét fél eredményei. Jellemző a skandináv országokra, Hollandiára, de a német nyelvterület országaira is (Németország, Svájc, Ausztria). A centralizáltság foka és a munkaerő-piaci intézmények merevsége alapján megkülönböztetjük az ún. német modellt (Németország, Hollandia, Svájc) és a skandináv modellt (részben ide sorolható Ausztria is). A német modell nagymértékben intézményesített, és jogszabályokkal alátámasztott, ugyanakkor igyekszik egyensúlyt teremteni a piaci rugalmasság és a szociális okokból felállított korlátok között. A tripartizmus általános és kiterjedt, jelen van a gazdaság-, illetve főleg a szociál- és foglalkoztatáspolitikában, szakképzésben, stb., együttműködési akciókat eredményezhet. A skandináv modell különösen az osztrák változat, a nemzeti egyetértés és a szociális partnerség eszméjén alapul. Országos (központi), ágazati és vállalati tárgyalási szintek is működnek, de igen jelentős szerepet játszik a társadalmi-gazdasági szintű egyeztetés és koordináció. Erős intézményesítettség, jelentős merevség jellemzi.
2. polarizált (vagy déli) modell:
A partnereket és a partnerkapcsolatokat inkább a szembenállás jellemzi. A másik felet inkább ellenfélnek, mint partnernek tekintik, az egyik fél mindenképp nyerni akar, így a másik fél csak veszíthet. A kapcsolatok disztributív, polarizált jellegét tükrözi, harcon és követeléseken alapszik. Leginkább a latin kultúrájú, mediterrán országokra jellemző. Makroszinten vagy nincsenek intézményesített kapcsolatok, vagy azok esetlegesek és időlegesek. A kollektív tárgyalás itt kevésbé fejlett. A gazdasági érdekeket gyakran a politikai érdekekkel azonosítják, ezért a konfliktusok gyakran politikai jelleget öltenek. A kormány nem semleges fél, hanem aktívan beavatkozik a munkaügyi kapcsolatokba. Nem tud és/vagy nem akar számítani a szociális partnerek megállapodásaira. Jelentős szerepet tölt be az üzemi szint, de az üzemi tanácsok jogai korlátozottak, inkább csak a párbeszéd fórumait biztosítják.
3. informális (vagy angolszász) modell:
Főleg az Egyesült Királyságban és bizonyos mértékig Írországban jellemző. A munkaügyi kapcsolatok nem rendelkeznek állami-jogszabályi elismertséggel és alátámasztottsággal. Erőteljes a hagyományok szerepe. Az állam nem kíván beleavatkozni a partnerek kapcsolataiba és a mikroszint szereplői sem tartanak igényt ágazati vagy felsőbb szövetségekre. Hiányzik az a kormányzati szándék, hogy elismerje és támogassa a munkavállalói érdekérvényesítést, emellett hiányzik a jogszabályi legitimitás és intézményesítés is. A munkaügyi kapcsolatok így csak önkéntesek, informálisak lehetnek: egy kollektív szerződésnek sincs a felekre nézve jogilag kötelező ereje. Ezért a munkahelyi szintű és informális kapcsolatok a meghatározóak. A tárgyalások esetlegesek, nem intézményesítettek. Viszont jól kiépített állami konfliktuskezelő rendszer működik (ACAS), amelyik közvetít, vagy döntőbírói feladatot lát el a jogi- és más munkaügyi vitákban.
Az oldal tartalmát részletesen ld. László Gyula: Munkaerő-piaci politikák, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Pécs 2007.