Sidney és Beatrice Webb szerint
A szakszervezet a bérmunkások tartós szövetsége, amelynek célja a munkafeltételek megőrzése vagy javítása.
Ebből három momentumot érdemes kiragadni:
- bérmunkások, vagyis a mai alkalmazottak, bérből-fizetésből élők „függő jogviszonyban lévők” érdekképviselete,
- személyek egyesülése, már állandó, tartós koalíció,
- célja a munkavállalók munkafeltételeinek javítása.
Webbék három fontos elemet emeltek ki, amelyek a szakszervezetek rendelkezésére állnak:
- kollektív tárgyalás: a kollektív szerződés az alapvető munkafeltételeket rögzíti. Ez a szakszervezetek valódi és központi feladata.
- szolidáris támogatás: a szakszervezet betegség, sztrájk, munkanélküliség esetéra segély-pénztárak, kölcsönös támogatás formájában támogatást nyújt tagjainak. Ez a szakszervezeti működés legrégebbi formája.
- politikai nyomás gyakorlása: törvényi rendelkezések, a jogszabályalkotás befolyásolása a bérmunkások érdekében.
Keller szerint
A szakszervezetek önkéntesen, hosszú távra létesített munkavállalói érdekszövetségek, amelynek célja a munkavállalók gazdasági és szociális helyzete, illetve munkafeltételeik megőrzése és javítása.
Goetz Briefs (1927) szerint
A szakszervezetnek tipikusan kettős karakere van. Belső viszonyaiban szövetség, kifelé pedig munkaerő-piaci ár- és munkafeltétel-meghatározó kartell.
Más szempontból két alaptípusát határozzák meg a szakszervezeteknek:
- amelyik főleg üzemi szinten akar befolyást szerezni és
- amelyik társadalmi-politikai döntésekben akar részt venni, befolyást gyakorolni a jövedelem-, foglalkoztatás-, jóléti politikára.
Hyman (1994) szerint
Négy jellegzetes szakszervezettípus van:
- Az üzleti szakszervezet kizárólagos munkaerő-piaci érdekképviseleti szervezet. A munkaerőpiac kontrollja, a munkafeltételek egyoldalú megállapítása, illetve kollektív alku áll a szakszervezet tevékenységének középpontjában. Tagjai foglalkozási, munkahelyi, szekcionális érdekeit képviseli. Az ilyen szervezetek elkerülik a szorosabb politikai kapcsolatokat.
- A társadalmi jólétet képviselő szakszervezet a munkások státuszának emelkedését és a szociális igazságosság fokozottabb érvényesítését szorgalmazza. A munkavállalók társadalmi integrációjának eszköze. Céljaik elérése érdekében lazább-szorosabb kapcsolatokat alakítanak ki a szociáldemokrata, illetve keresztényszociális pártokkal.
- A kommunista-szindikalista szakszervezetek a tőke és a munka harcában a forradalom iskolái. A munkásosztály felszabadításáért, nem pedig a tőkés társadalom javításáért küzdő harci szervezetek.
- A neokorporatív szakszervezet a II. vh. követően kiépült jóléti állam keretei között alakult ki. Részt vesz a jóléti állam gazdasági makrofolyamatainak és jogi kereteinek alakításában, ugyanakkor kollektív tárgyalásokat folytat a munkáltatói szervezetekkel. Neokorporatív keretekben politikai alkuk születnek gazdasági kérdésekről. A II. vh. után a szakszervezetek több európai országban is kiléptek az üzemi keretekből, és inkább mezo- és makroszintű befolyás megszerzésére törekedtek. Kialakult a társadalmi párbeszéd a kormány és az érdekképviseletek között, ezáltal a szakszervezetek társadalompolitikai rendszeralakító funkciót is betöltenek.
A szakszervezetek alapvető eszköztárát három „szabadságjoga” alkotja:
A szervezkedési (koalíciós) szabadság, a kollektív alku joga és a sztrájkjog. Az egyesülési (koalíciós) szabadság a munkavállalóknak az a joga, hogy gazdasági és társadalmi érdekeik előmozdítása, védelme érdekében, másokkal együtt érdekképviseleti szervezetet alakítsanak, illetve az általuk választott szervezetbe belépjenek, vagy az ilyen jellegű szervezetektől távol maradjanak. Az érdekképviseleti szervezetek pedig jogosultak szövetségeket létesíteni, illetve ilyenekhez csatlakozni.
A tőkeerősebb, nagyobb mozgástérrel rendelkező munkaadókkal szemben a szakszervezetek számára csak az biztosítja az erőegyensúlyt, ha jelentős munkavállalói tömeget tudhat maga mögött.
Ehhez szükséges:
- alulról építkező szervezeti struktúra, amely szervezeti garanciákat biztosít a demokratikus működéshez és akaratképzéshez,
- egy olyan döntési mechanizmus, amely egyszerre képes szintetizálni az alacsonyabb szinteken megfogalmazott érdektörekvéseket, és egyúttal képviselni a kisebbségi érdekeket is,
- az érdekképviselet eredményessége. A tagság „hozama” az, amit a szakszervezet a tagjai számára elér, kiharcol, biztosít (nagyobb bérfejlesztés, munkafeltételek javítása). Ezzel szemben áll a tagsággal együtt járó áldozat, „ráfordítás” (tagdíj, aktivitás, esetleges retorziók a munkaadótól),
- kapcsolati kultúra megléte és egy társadalmi konszenzus kialakulása a kapcsolatrendszer elfogadására.
A szakszervezetek csoportosítási lehetőségei
A szakszervezethez tartozó tagság összetételének különböző modelljei alakultak ki. A horizontális tagozódás aszerint alakul ki, hogy a szakszervezetek milyen elvek alapján toborozzák tagjaikat.
Horizontális szerveződés szerint két altípust különböztetünk meg:
- szakmai és ágazati szakszervezetek
- kék- és fehérgalléros szakszervezetek
A szakszervezetek társadalmi-politikai irányultsága alapján beszélhetünk:
- egység-szakszervezetek
- irány-szakszervezetek
A szakszervezetek csoportosításának egy másik dimenziója az, hogy hogyan épülnek egymásra a különböző szerveződési szintek, illetve melyik szint válik meghatározóvá a szervezeti struktúrában.
Vertikális szerveződés szerint a következő szinteket különböztetjük meg:
- országos szakszervezeti szövetségek
- ágazat/szakmai/funkcionális szakszervezetek
- ezek regionális (helyi, területi) szervezetei
- vállalati (üzemi) szakszervezetek
Szakszervezetek Magyarországon és Európában
Az oldal tartalmát részletesen ld. László Gyula: Munkaerő-piaci politikák, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Pécs 2007.